Vecsési Káposztafesztivál

A rendezvény minden év szeptember végén kerül megrendezésre Vecsés Faluközpontjában -Fő úton, az "Epresben". A 2001-ben még csak helyi csoportokat megmozgató délutáni program mára egy egésznapos országos fesztivállá nőtte ki magát, mely alapján bátran kijelenthető hogy a "falusiak" álma valóra vált.
Az egésznapos rendezvény rengeteg kikapcsolódási lehetőséget kínál valamennyi korosztály számára.
A gyermeket kézműves foglalkozások, a szülőket főzőverseny, népművészeti kirakodó vásár és folyamatos színpadi műsor várja. A rendezők a helyi vállalkozások számára szakmai konferenciát, valamint élelmiszeripari kiállítást szerveznek, mely során megismerhetik az új technológiákat és az Európai Unió által kínált lehetőségeket.
Az idelátogató vendégeknek amelett, hogy lehetőségük nyílik betekinteni a helyi kultúrális életbe, megismerni a sváb szokásokat, hagyományokat a délután folyamán 2010-től városnéző járatok indulnak érintve a Vecsési Német Nemzetiségi Tájházat, valamint a Bálint Ágnes (Frakk, Kukori ... mesék írója) Emlékházat.
Az egésznapos színpadi műsornak köszönhetően helyi produkciók mellett neves előadóknak is fellépnek. A késő esti óráktól a -hajnalig tartó- mulatozás a sörsátorban folytatódik.
Az egésznapos rendezvény tehát kitűnő kikapcsolodást jelent mind kicsiknek mind nagyoknak egyaránt.
Városi magazin cikkek

Ferenc József és felesége, Sissi többször járt Vecsésen
Helyi történetek, Helyi történetek
Hat alkalommal jártak koronás fők Vecsésen vadászat céljából.
A házigazda többnyire Andrássy Aladár volt ...

A nagy cicák is szeretik a dobozokat
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok

Felix, a tündéri szamojéd kutyus már több országban járt, mint az emberek többsége...
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Julia és Sven cuki kutyájukkal utazzák körbe a Földet, Magyarországon is jártak

Receptek a savanyú káposztával
Helyi receptek, Egytálételek, főzelékek, tésztafélék
CSÜLKÖS BABLEVES SÖRREL

Jégszobor Thomas
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Vecsés egyik utcájában két évben is jégszobrot faragott egy ottlakó. Csodájára jártunk.

A két kismalac szeret kalandozni
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Bingo és Bustre a kis házikedvencek

Az igazi Vecsési Savanyított káposzta
Helyi receptek, Egyéb receptek
Savanyított káposzta: a legkönnyebben és legolcsóbban rendelkezésünkre álló savanyúság, melyet nem csak kápo ...

Jégszobor, Süsü a sárkány
Helyi cukiságok, Egyéb cukiságok
Vecsés egyik utcájában két évben is jégszobrot faragott egy ottlakó. Csodájára jártunk.

Receptek a savanyú káposztával
Helyi receptek, Egyéb receptek
VECSÉSI SVÁBOS KACSA
Helyi látnivalók

Aeropark - Budapest
Pest megye, Vecsés
Az Aeropark, korábbi nevén ismert Ferihegyi Repülőgép Emlékpark, egy magyar repüléstörténeti múzeum, amely a ...

Jézus Szíve templom
Pest megye, Vecsés
A templomot Petrovácz Gyula tervezte, 1921. április 23-án szentelték fel

Bálint Ágnes Emlékház
Pest megye, Vecsés
Böbe baba, Mazsola, Frakk, Vízipók, Kukori és Kotkoda — csak néhány azok közül a halhatatlan mesehősök köz ...
Helyi Programok / események

Bálint Ágnes Kulturális Központ programajánló 2022
Programok
A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek - bohózat két részben

A Térzene Program bemutatja: CsillagZenede Koncert
Programok
A CsillagZenede hat éve munkálkodik Vecsésen, hogy a zenét megszerettesse és terjessze a bölcsisektől kezdve a ka ...
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Új Esély Központja
Pest megye, Vecsés
Krízishelyzetben segít az Új Esély Központ. A nappali ellátóintézmény pszichiátriai- és szenvedély-b ...

Halász Panzió Vecsés
Pest megye, Vecsés
Halász Panzió és Vendéglő Vecsésen, a reptértől 2 percre a Fő út mentén helyezkedik el. Rendkívül könnyen ...

Luxury Vendégház Vecsés
Pest megye, Vecsés
A vendégház Vecsés város családi házas környezetben található.

Eprespark Panzió Vecsés
Pest megye, Vecsés
A 2021-ben Vecsés központjában megnyílt panzióban 23 modern, letisztult megjelenésű szoba került kialakításra, ...